A megcsalás sem pszichológiai, inkább élethelyzeti probléma, de a hozzá köthető érzelmi reakciók, háttér természetesen ide vezethető vissza. A megcsalásról kétféle helyzetben beszélhetünk, ha az illető elkövető vagy ha elszenvedő. Mindkét magatartási forma lelki gyökerei vagy éppen élethelyzeti sajátosságai magyarázatot adnak arra, miért került az illető ilyen helyzetbe. Sokan pontosan tudják az okokat, de van, aki még önmaga előtt is tagadja. Azoknál, akik nem mernek vagy tudnak szembenézni az igazsággal komoly pszichés krízis állhat be a lelki szenvedések hatására. Nekik mindenképpen külső segítségre, azaz pszichológusra van szükségük, hogy visszanyerjék stabilitásukat, vagy kiszabaduljanak ebből a fojtogató helyzetből, netán a depresszióból.

A megcsalás elkövetői általában lelkifurdalástól szenvednek, ami hosszú távon rendkívül nyomasztóvá válhat. A folyamatos hazudozás, a pár félrevezetése nagyon megterhelő, komoly stressz hatás, főleg, ha az illető nem akar szakítani csak a Coolidge-hatás következményeit szenvedi el és ez hajtja ezen a rögös úton. Tovább súlyosbíthatja a helyzetet, ha gyerek vagy gyerekek is bevonódnak a játszmába, neki, nekik is hazudni kell, alakoskodni vagy azon lamentálni, hogy egy kirobbanó botrány a nem kívánt válás irányába tereli a megoldást.

Felbukkanása

Vannak olyan megcsalási helyzetek, melyeknek nincs tétje, például, ha nem házasságon belül történik és nincsenek utódok sem. Ilyenkor azon érdemes elgondolkozni, hogy szabad, döntésképes emberek miért lavírozzák magukat olyan helyzetbe, amelynek látszólag semmi értelme. Ilyen esetekben fennállhat kötődési zavar vagy olyan jellegű és mértékű szexuális étvágy, amely túlmutat a normalitáson, azaz függőség.

Az elszenvedők fizikai küllemükkel és belső értékeikkel kapcsolatos leértékelést élnek át, amely nem hat pozitívan rájuk. Önértékelésüket tönkreteszi, rombolja a kapcsolatokba és a szeretteikbe vetett bizalmat. Ráadásul, elindíthat gyászreakciót, ami a kapcsolattal történő végleges leszámoláshoz vezet. Számukra ez az élethelyzet ezeket a veszélyeket rejti és vagy egyedül, vagy pszichológus szakember segítségével próbálhatnak rajta túllépni.

Budapesti pszichológiai rendelőnk várja a gyógyulni vágyókat. Kiválóan képzett budapesti pszichológusok várják, hogy segíthessenek. (pszichológus Budapesten)

Amennyiben pszichológus Budapest térségében, keressen bennünket, pszichológiai rendelő Budapest. Pszichológiai rendelő Budapest.

https://skultetiszabo.hu/

Pszichológiai rendelő Budapest.