Öngyilkosság (latinul suicidium – sui caedere, azaz „önmagát megölni”) az a cselekedet, amikor valaki szándékosan önmaga halálát okozza. Öngyilkosságot gyakran követnek el végső kétségbeesésből, amelynek okát gyakran tulajdonítják mentális zavarnak – mint például a depresszió, a bipoláris zavar, a skizofrénia, alkoholizmus, vagy drogfüggés. Stressz tényezők is gyakran közrejátszanak, például anyagi nehézségek vagy problémák a társas kapcsolatokban.
Patológiás állapot
Az öngyilkosság nem betegség, hanem cselekmény, amihez mentális zavarok, régebb óta fennálló kezeletlen problémák, külső körülmények vagy frissen bekövetkezett, az egyén korábbi életét (értékrendjét) súlyosan megrendítő események, krízisek járulnak hozzá. A pszichológia szerint nincs öngyilkosságra immunis személy. Az öngyilkosok több mint kétharmada depressziós. A depresszív állapotot tartós búskomorság, elesettség, szomorúság, apátia, halálvágy jellemzi. Sok elkövetőre jellemző lehet más deviancia, például alkoholizmus, drogfüggőség.
Okok
Az öngyilkosságok túlnyomórészt lelki válságból, krízisből adódnak, ritkábban bizonyos közösségekben, szektákban, kultúrákban rituális okból is elkövethetik. Nem tartozik szorosan az öngyilkossághoz a társadalmi, kulturális, vagy egyéb kényszer hatására elkövetett önpusztítás, például a szeppuku, vagy Seneca Nero parancsára elkövetett, ill. Szókratész szintén félig-meddig kényszerű öngyilkossága; vagy egy az egyéni életnél magasabb rendűnek tartott cél elérése érdekében végzett önfeláldozó cselekedet, mint Dugovics Titusz tette.
Az öngyilkosság leggyakoribb elkövetési módja országonként változik, és részben függ az adott mód elérhetőségétől. A gyakori módok közé tartozik az önakasztás, a növényvédőszerrel történő önmérgezés, és a lőfegyverek használata. Évente mintegy 800 000 – 1 000 000 ember hal meg öngyilkosság következtében, így a világon a tízedik leggyakoribb halálozási oknak minősül. Az arány férfiak körében magasabb, mint a nőknél, és a nőkhöz viszonyítva férfiak között háromszor-négyszer valószínűbb, hogy öngyilkosságot követnek el. Becslések szerint évente 10 – 20 millió meghiúsult öngyilkossági kísérlet fordul elő. A kísérletek a fiatalok és a nők körében gyakoribbak.
Megítélés
Az öngyilkosság megítélését nagyban befolyásolják egzisztencialista megfontolások, mint például a vallás, a becsület és az élet értelme. Az ábrahámi vallások hagyományosan Isten elleni bűnnek tekintik az öngyilkosságot az élet szentsége melletti meggyőződés miatt. Japánban a szamurájok korában a szeppuku tiszteletre méltó tettnek számított, kudarcok jóvátételének és tiltakozás kifejezésének eszközeként. A ma már törvénytelen Sati elterjedt volt az indiai temetkezési gyakorlatban, amely szerint az özvegytől elvárták, hogy az elhunyt férje halotti máglyáján önégetéssel véget vessen életének, akár önként, akár a család és a társadalom nyomására.
Az öngyilkosság és öngyilkossági kísérlet korábban büntetendő cselekmény volt, mára azonban a legtöbb nyugati országban nem számít bűncselekménynek. Az iszlám országok többségében továbbra is bűncselekménynek tartják. A 20. és 21. században az önégetéssel elkövetett öngyilkosságot tiltakozás kifejezési eszközeként alkalmazzák, a kamikaze repülést és az öngyilkos bombamerényletet pedig harcászati vagy terrorista taktikaként.
Magyarországon az öngyilkossági kísérletet nem bünteti a törvény, csak az öngyilkosságban közreműködést (értsd: más öngyilkosságában való közreműködést), 5 évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni a Büntető törvénykönyv.
Pszichológiai rendelő Budapest.
Pszichológiai rendelő Budapest.