A Carl Rogers által megalkotott személyközpontú szemléletben hiszek, és abban, hogy rendelkezik az egyén saját belső erővel, hogy megvalósítsa önmagát, és átlendüljön az élet kihívásain. Ehhez lehet szükséges alkalomadtán egy segítő, aki megérti és teljesen elfogadja azt a személyt, aki ott lakozik Önben.

Szakmai tapasztalat és végzettségek:

Az évek során számos helyzetben próbáltam ki magam, valamit sok lelki kihívást éltem meg és mindegyik élmény sokat formált rajtam, segítve abban, hogy jobban megismerjem magam és a világot.

Rengeteg évet szántam az önismereti munkámra és fejlődésemre, hogy elérjem a számomra ideális énemet és a lelki békét az életemben. Közel négy évet töltöttem el Németországban és Ausztriában, ahol tanultam és dolgoztam is, bár nem a segítő szakmában.

A University of Buckingham egyetemen közgazdászként végeztem és angol nyelvű diplomát szereztem itthon az IBS budapesti Campus-án, valamint elvégeztem egy NLP Practicioner képzést, amelynek fókusza az önismeret volt.

Majdnem két évet töltöttem dinamikus szemléletű alap pszichoterápiás folyamatban, amely tovább mélyítette az önismeretemet.

Ezt követően Mentálhigiénés segítő szakember lettem a Károli Gáspár Református Egyetem képzése által.

A képzés alatt egy 150 órás pszichodráma csoportos önismereti foglalkozáson vettem részt, mely szintén hozzájárult a személyes fejlődésemhez.

Ezen kívül különféle segítő beszélgetésekben és csoportos prevenciós programokon szereztem tapasztalatot.

Az alábbi témák különösen közel állnak hozzám, és az ezen a területeken szerzett tapasztalataim révén hatékonyan tudok támogatni másokat is.

  • krízis
  • kötődési nehézségek
  • párkapcsolati elakadás
  • intimitás / nemi szerep megélésének nehézsége
  • önmegvalósítási kihívások
  • önérvényesítési nehézségek 
  • önbizalomhiány 
  • függőség
  • kiégés
  • önismeret mélyítése
  • személyes / lélektani határok kérdései egy kapcsolatban 

Ha úgy érzi, hogy segítségre van szüksége, keressen bizalommal.