Pszichológusi munkámat pszichodinamikus szemléletmódban végzem. Két jelentős személytől vett idézet segítségével mutatnám be a következőkben azokat a főbb területeket, amikre munkám során nagy hangsúlyt fektetek. Ez a két személy a mai napig nagy hatással van a pszichológia tudományára, a pszichoterápiás elméletekre és technikákra.
„A felszínre nem hozott érzelmek soha nem múlnak el. Élve vannak eltemetve az emberben, és végül nagyon csúf módon törnek elő.” –Sigmund Freud
Az osztrák neurológus, akit a „pszichoanalízis atyjának” is hívnak, felismerte, hogy az elfojtott, meg-nem-élt, ki-nem-fejezett érzelmeknek milyen nagy hatása van a lelki életre, hiszen ezek az elfogadhatatlan érzelmek kerülőúton, lelki-pszichés tünetekben jelenhetnek meg. Felismerte, hogy a lelki életben van egy ún. tudattalan szféra, ahol ezek az elfojtott érzések raktározódnak el, így a pszichoterápiás kezelés Freud szerint, nagy hangsúlyt kell, hogy fektessen az elfojtott érzések és tudattalan vágyak, késztetések feltárására.
„Mindaddig, amíg a tudattalan tudatossá nem válik, a tudatalatti fogja irányítani az életed, és te sorsnak fogod hívni.” – Carl Gustav Jung
Az egykori Freud tanítvány, az analitikus pszichológia megalapítója, szintén jelentős hangsúlyt fektet a tudattalan folyamatokra. Gyakori emberi tapasztalat, hogy ismétlődően újra és újra ugyanabba a hibába esünk bele, vagy hasonló nehéz helyzetekbe kerülünk. A köznyelvben ezt szoktuk sorsnak hívni, vagy a „vonzás-törvényének”, egyesek Karmának stb. Ilyenkor egy nem tudatos vezérelv irányítja az életünket. Ennek az elvnek a felismerése, tudatosítása után már döntési szabadságunk lehet, hogy akarjuk-e ugyanazt megtenni még egyszer, amit már annyiszor tudattalanul, automatikusan megtettünk, vagy nem.
Az idézetek segítségével remélem sikerült közelebb hoznom az olvasóhoz a szemléletmódomat. A munkámban tehát nagy hangsúlyt fektetek a tudattalan folyamatokra, ezek megismerésére, feltárására, tudatossá tételére. Ez különböző technikákkal történhet, alapvetően a pszichológus és a kliens közt egy verbális, beszélgetéses folyamat zajlik. Azonban időnként különféle kreatív eszközök is segítségre lehetnek a psziché minél mélyebb megértéséhez (álmok, a kliens által készített rajzok, festmények, versek, a kliens fantáziái, vágyai stb.) Továbbá nagy hangsúlyt fektetek a kliens kapcsolatainak, kapcsolódásainak megismerésére, beleértve a terápiás kapcsolat minél jobb megértését (a pszichológus és kliens közti kapcsolat). A személyiségfejlődésünk kapcsolatokban zajlik, így a kapcsolati aspektusok szintén elengedhetetlenek a psziché megértéséhez. A tudattalan tudatossá tétele, az eltemetett érzések és kínos élmények feltárása sokszor nehéz és bátorságot igénylő feladat. Én ehhez a feladathoz szeretnék megteremteni egy biztonságos, ítéletmentes közeget, ahol a kliensek szabadon kifejezhetik legrejtettebb érzéseiket és gondolataikat. Hiszek abban, hogy a személyiség a folyamatos fejlődés irányába törekszik, így pszichológusi munkámban a kliens meglévő, belső erőforrásait segítem (újból) megtalálni.
Munkatapasztalat
Munkám egyik részét egészségügyi intézményben végzem, egy kórház akut pszichiátriai osztályán ill. ambuláns részlegén dolgozom, ahol főképp pszichodiagnosztikai munkával ill. pszichológiai konzultációkkal/betegvezetéssel/”tanácsadással” foglalkozom. Munkám másik részét igazságügyi pszichológiai területen végzem, ahol főképp pszichodiagnosztikai munkával foglalkozom.
Forduljon bizalommal hozzám, ha:
- Önismereti kérdései vannak
- Önmagával kapcsolatos bizonytalanságérzése van
- Önértékelési nehézsége van
- stresszes, szorong, kevésbé jó a hangulata
- életvezetési nehézségei vannak
- párkapcsolati nehézségei vannak
- „nem találja a helyét” a világban
- ismétlődően belekerül hasonló megterhelő/nehéz/kellemetlen szituációkba
- szeretne valakivel egy megértő, elfogadó légkörben beszélgetni
- valakivel szeretne beszélni olyan dolgokról, amiket mással nem szívesen osztana meg
- egyéb, a fentiekben fel nem sorolt pszichés nehézségekkel
Ha szimpatikusnak talált, várom Önt szeretettel!
Bármilyen kérdés esetén keressen bizalommal az alábbi elérhetőségemen.
Pszichológiai rendelő Budapest, Pszichológiai rendelő bérlés Budapest, pszichológus Budapest.