A túlzott szorongás pszichológiai betegség. Természetesen a szorongásnak is van normális mértéke, de ezen túl már patologikus, nem a normalitás keretei közé tartozó szorongásról beszélünk. Akkor válik problémává, ha a nyugtalanságérzet az élet minden területére átterjed, és általános, mindennapos érzéssé válik, amely azonosítható külső ok nélkül is létrejön, gátolja a normális élet működését. Tehát nem egyenlő a félelemmel, aminek van pontos külső oka. A szorongás a tehetetlenség érzésével összekötött félelem érzet, amikor az ember látszólag semmiféle befolyással sincs a történésekre. A szorongást testi tünetek kísérhetik. Ilyen lehet: szívdobogás, émelygés, mellkasi fájdalom, fejfájás, gyomorfájás, izomfeszültség a vállban és nyakban, szédülés, fáradtság. Érzelmi komponensei: nyugtalanság, izgatottság, érzékenység, álmatlanság vagy rossz álmok sorozata. A szorongás oldásában pszichológusi segítség javasolt.

Ha a szorongás folyamatossá válik, beépül a személyiségbe. Erre a gének is rásegíthetnek, mivel a szorongásra való hajlam velünk születik, azonban kedvező körülmények között nem aktiválódik. Gyakran egy csendesebb, nyugodtabb késő kamaszkor után, a korai felnőttkorban, szinte villámcsapásszerűen jelenik meg a szorongás, látszólag a semmiből érkezve. De ha a dolgok mögé nézünk, mindig megtaláljuk az okot, amelyből a szorongás újjáépült.

A párkapcsolat gyakran aktiválja a szorongást

Gyakran a párválasztás során jönnek elő a régi problémák. A társ aktiválja az anya-apa emlékeket, és azokat a megoldatlan konfliktusokat, amelyről azt hittük, a hátunk mögött hagytunk. Ismét előtörnek a rég elfeledettnek hitt szorongások, és könnyen beleszorulunk egy megismétlődő konfliktusba. Ismeretes, hogy a lányok gyakran olyan férjet választanak, mint az apjuk, vagy a fiúk olyan asszonyt, mint az anyjuk. Ez általában akkor is így van, ha az apai ill. az anyai kapcsolat messze nem volt problémamentes.Ezeket a konfliktusokat sem megoldani nem tudjuk, sem magunk mögött hagyni, viszont folyamatosan ismételgetjük őket. A szorongás ettől tovább erősödik, átalakulhat pánikká, depresszióvá, kényszerré, testi tünetekké.

A szorongás oldása – az apai (netán anyai) vonalat követve – gyakran alkohollal, cigarettával történik, ami hosszú távon az egészséget veszélyezteti.

Ha szorongás tüneteit tapasztalja magán, forduljon a legközelebbi pszichológushoz Budapesten. Pszichológiai rendelő Budapest.

www.skultetiszabo.hu

Pszichológiai rendelő Budapest.