Az evészavar testi tünetekben megnyilvánuló testképzavar. Az evészavaros folyton kövérnek, elhízottnak aránytalannak, visszataszítónak látja magát. Az evészavar jellemzője, hogy a beteg nem hajlandó étkezni vagy evés után hánytatja magát, amivel akadályozza a táplálék felszívódását. Ez a probléma gyakorlatilag önkéntes éhezés, mely rohamos súlyvesztéshez és fizikai torzuláshoz vezet (kóros soványság, legyengülés). A gond fokozódásával a beteg hozzászokik a táplálék elutasításához és idővel valóban  képtelenné válik étkezni, gyomra összeszűkül, leszokik az evésről. Súlyosabb esetben annyira legyengül, hogy az ágyat sem képes elhagyni, sőt már étkezni is képtelen. Ilyenkor csak is kórházi infúziós táplálással lehet életben tartani.

Veszélyes

Az evészavar vagy anorexia látszólag ártalmatlan problémának tűnhet, azonban statisztikai halálozási aránya tíz éven belül az érintettek 8%-a. ezzel az egyik leghalálosabb, legnehezebben gyógyítható pszichológiai probléma. Elsősorban fiatal, jó anyagi körülmények között élő nők betegsége, miközben a férfiak mintegy tízszer ritkábban küzdenek vele. Fajtái Anorexia nervosa és a Bulimia nervosa, Ortorexia, manapság az evészavar inverz anorexiában is megnyilvánul.  Az anorexia tüneteinek (önhánytatás, éhezés) jelentkezése esetén, azonnal forduljon pszichológushoz.

https://www.skultetiszabo.hu/mi-vezethet-testkepzavarhoz/

Mindkét típusú evészavar kezelésében az első és sokszor egyáltalán nem könnyű lépés a betegek megtalálása, a rejtett zavarban szenvedők felkutatása. Nagy szerepe lehet ebben a nőgyógyászoknak, akikhez menstruációs zavar miatt  fordulnak, vagy a fogorvosoknak. A következő lépés a betegek motiválása, annak elfogadtatása, hogy kezelésre van szükség. Ez a család feladata, hiszen a beteg – a kórképek lényegéből fakadóan – nem képes reálisan megítélni állapota súlyos, sokszor életveszélyes voltát. Az enyhébb zavarok kezelése járóbeteg-ellátás formájában is sikeres lehet, de ha a fogyás igen nagymértékű, vagy naponta több falásroham-önhánytatás fordul elő, akkor a további kockázatok elkerülése céljából a kórházi felvétel szükséges.

Módszer

A pszichoterápiákat tekintve több módszer lehet alkalmas az evészavar tüneteinek megfékezésére. Kiemelendő a családterápia, mert az evéssel kapcsolatos tünetek igen gyakran a családon belüli dac, indulatok kifejeződései. Ez különösen anorexiára érvényes. Igen lényeges a tünetek “jelentésének”, tudattalan céljának megfejtése. A viselkedés- és kognitív terápiák viselkedésváltoztatással, az evéssel és annak kontrolljával kapcsolatos kóros szokások, attitűdök, gondolatok megváltoztatásával dolgoznak hatékonyan.

A viselkedésterápia mellett a páciensnek étkezési naplót kell vezetnie, amelybe mindig pontosan rögzíti, mikor, hol, mit és mennyit evett, és hogy milyen érzések társultak az étkezéshez. Sokszor a csoportterápiák is eredménnyel járnak. Bulimiában a hipnózis is hasznos lehet, mert a bulimiások fokozottabban fogékonyak erre a megváltozott tudatállapottal működő módszerre – ami nem csoda, hiszen tüneteik, túlevéseik is némileg “transz-állapotban” zajlanak le. Bulimiások számára önsegítő csoportok is vannak, vagy önsegítő kézikönyvek is megtalálhatók (Cooper: Farkaséhség c. könyve). A kezelés minden formájában a kezelővel való folyamatos együttműködés és a család bevonása lényeges.

Ha ilyen problémát tapasztal hozzátartozójánál mindenképpen forduljanak a Tündérhegyi Pszichoterápiás Központhoz, vagy a Péterfi Sándor utcai kórház Pszichiátriai Osztály és Krízis Intervenciós részlegéhez, esetleg a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézethez.

Érintett családtagjaként érdemes Budapesten pszichológushoz fordulni, segítséget kérni. Pszichológiai rendelő Budapest.

https://www.skultetiszabo.hu

Pszichológiai rendelő Budapest.