A szeparációs szorongás gyermeki korszak, az elválástól, eltávolodástól való félelem. Fejlődése során a baba egyre jobban függetlenedik a szüleitől. Kúszás, mászás, bizonytalan totyogás révén fizikailag is távolabb kerül tőlük. Ezek azok a legelső alkalmak, amikor megtapasztalja, hogy különálló személy, el- és leválasztható saját szűk köréről. Ez az új tapasztalat megrémíti, félelemmel tölti el, hogy nevelői elhagyják, megfeledkeznek róla. Ez a félelem az ún. szeparációs szorongás.

A gyermeknél ez az időszak általában a nyolcadik hónaptól másféléves korig tart. Ebben a periódusban ijedtté és zaklatottá válik, ha különválik gondozóitól egy időre. Ez a típusú szorongás személyiség függő is, tehát vannak olyan kicsinyek, akik nagyon erősen kötődnek, így a szeparációs szorongás is fokozott erővel tör ki rajtuk. Dührohamok esetleg hiszti formájában is jelentkezhet, míg másoknak ez könnyedebben megy. Természetesen, mindenképpen kinövik ezt a periódust, legkésőbb 3 éves korukra.

Amennyiben a gyermek sírni kezd, amint kikerül a szülő a látóteréből, felébred éjszaka a pedig jó alvógondviselő háta mögé bújik, nem jobban eltávolodni, éjszaka felébred és csupán a közelségre nyugszik meg esetleg nehezebben alszik el – akkor ebbe a szakaszba ért.

A szeparációs szorongásnak maradhatnak utóhatásai. Felnőttként visszatérhetnek ezek a zsigeri reakciók féltékenység, agresszió vagy függőség (alkohol, drog, szerencsejáték) formájában.

A szorongások általában gyermekkorban alapozódnak meg. A gyermek már születése előtt is tökéletesen egynek érzi magát az édesanyjával, ami a születéssel véget ér fizikai. Azonban amikor a fokozottabb mozgás során a kicsi sejteni kezdi, hogy ők anyjával nem egyek, nem elválaszthatatlanok, kétségbeesik. A csecsemő szemében az anya mindenható, aki bármilyen külső veszélytől képes őt megvédeni.

Amennyiben az anya maga is szorongó típus, ezt a szorongását akaratlanul is átörökíti gyermekének, aki ettől teljes bizonytalanságban, sőt, védtelenül érzi magát. A felnőttkori szorongás a legtöbb esetben a gyermekkorban alapozódik meg. Később a szorongás egy átmeneti nyugalom és stabilizálódás után a fiatal felnőttkorban gyakran teljesen váratlanul, látszólag indokolatlanul, ijesztő erővel lángol fel. A szorongáshoz megfelelő genetikus hajlam is szükséges, ami egyelőre még fizikailag nem mutatható ki, de a fogékony személyiségek egyértelműen veszélyeztetettebbek , mint azok, akikben nincs meg ez a hajlam.

budapest pszichológuspszichológus budapestSzeparációs szorongás