Sok szülő kétségbe esik, amikor egy- két éves gyermekük hirtelen elkezd mindennel ellenkezni, hisztizni, csapkodni. Megdöbbenve nézi és aggódik, hogy mit ronthatott el. Miért lett ilyen az eddig tündéri kicsi gyermeke és mindez néhány nap alatt? Furcsán hangozhat, de ennek inkább örülnie kellene, ez az úgynevezett dackorszak, egy természetes változás, egy megkerülhetetlen fejlődési szakasz.

Mi a dackorszak?

A gyermek lelki fejlődésének egyik legfontosabb folyamata az énkép kialakítása, az én-tudat megjelenése. Újszülöttként a gyermek teljes szimbiózisban él az anyjával/ gondozójával, függ tőle, a világot rajta keresztül érzékeli. Amikor a gyermek már érzékeli testrészeit, a különböző játékok és tevékenységek során megtanulja magát megkülönböztetni a környezetétől. Ahogy egyre több emberrel kerül kapcsolatba, akiket már képes egymástól elkülöníteni, de a saját személyét a másik személytől fokozatosan választja el.

A felnőtt számára a dackorszak az egyik legnehezebben kezelhető időszaka a gyermeknevelésnek. A már beszélni tudó két- három éves gyerek mindent egyedül szeretne csinálni. Egészen furcsa szokásokat vesz fel, ellenkezik, erősen feszegeti a határokat. Ebben az időszakban a gyermeket erősen foglalkoztatja az „ez az enyém, ez nem az enyém” típusú szortírozás és elkezd nagyon ragaszkodni a saját játékaihoz, a szülő pedig döbbenten áll és fogalma sincs, hogy mi történt gyermekével.

Hogyan tudják a szülők átvészelni gyermekükkel ezt a nehéz időszakot?

A legfontosabb, hogy ne ijedjen meg, ne szégyellje gyermeke viselkedését, illetve ne önmagát ostorozza a szülő, amikor gyermeke fejlődésében elindul a dackorszak.

Ahhoz, hogy kialakuljon az én-tudata, elsősorban fontos a gyermeket a nevén szólítani és nevén nevezni, amikor beszélünk róla, valamint érdemes beszélni neki a családban betöltött szerepéről. Fontos a fényképeken megmutatni, hogy melyik ő, beszélni vele arról, hogy ő is lesz majd felnőtt és akkor is ő lesz, ő mindig ő marad.

A legcélszerűbb figyelmen kívül hagyni a dacos viselkedést. Így a gyermek lassan megtanulja, hogy ilyen viselkedésformával nem ér el eredményt. Fontos azonban jelen lenni, tudatosítani a gyermekben, hogy megértjük és elfogadjuk a kellemetlen érzéseit és akárhogy is viselkedik, mindig szeretni fogjuk. A következetesség idővel meghozza gyümölcsét.

Nem helyes ilyenkor a szülői tekintélyt alkalmazva teljesen elnyomni az akaratát, bár nem beavatkozni korántsem egyszerű.

Fontos, hogy mellőzzük a túlzott kritikát, az ügyetlenségei és hibázásai hangsúlyozását, ne felejtsük el megdicsérni, ha valamit jól csinál.

Engedjük a gyermeket dönteni, legyen beleszólása olyan dolgokba, amik őt érintik. Természetesen nem mindenbe szólhat bele, a legfontosabb azonban, hogy tiszta keretek legyenek lefektetve arról, hogy mi az, amibe lehet beleszólása és mi az, amibe nem.

Amennyiben elhúzódik vagy túlzottá válik a gyermek dacos viselkedése, érdemes egyéb okokon is elgondolkodni. Ilyen ok lehet például egy nagyobb változás a közelmúltban, óvoda elkezdése, haláleset, költözés, szülők válása, vagy éppen túlzott követelmények elé lett állítva, sok kritikát, szidást kap.

Amennyiben úgy érzi, kezd kezelhetetlenné válni a helyzet, kérje szakember segítségét! Akár néhány alkalmas konzultáció is elég lehet arra, hogy megértse ezeket a folyamatokat, a jelenség megértése pedig már fél siker a megoldás útján.

Írta: Ilok Mónika, tanácsadó szakpszichológus

https://skultetiszabo.hu/

pszichológiai rendelő Budapest

 

budapest pszichológusBudapesti pszichológusDackorszakGyermekpszichológus Budapestpszichológus budapestPszichologusok BudapestenSkultéti-Szabó Katalin pszichológus