A Stockholm-szindróma egy stockholmi túszdrámáról kapta a nevét. Lényege, hogy a túszok – és a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek általában – szeretetet kezdenek érezni kínzóik, rabtartóik iránt. Ez józan ésszel fel nem fogható, hiszen gyűlölniük kellene őket. Általában ez a helyes reakció; azonban ilyenkor nem ez történik. A Stockholm-szindróma olyankor léphet fel, amikor a sok vegzálás mellett a rab figyelmet, néha előforduló felületes kedvességet tapasztal rabtartója részéről. Bár teljesen ki van szolgáltatva, mégis a remény rabjaként apróságokból arra a hamis következtetésre jut, hogy önmagát alávetve, türelmesen elkerülheti a konfrontáció. Sőt, bűntudatot kezd érezni azért, hogy a helyzetért ő a felelős.

1973-ban Stockholmban két rabló megtámadott egy bankot, túszul ejtett négy alkalmazottat. Öt és fél napig fogva tartotta őket. A 131 órán át tartó összezártság különös hatással volt a túszokra. Annyira megkedvelték fogvatartóikat, hogy kiszabadulásuk után gyűjtést rendeztek a rablók jogi védelmének költségeire. A Stockholm-szindróma történettel kapcsolatban sok álhír keletkezett, a legelterjedtebb, miszerint egy volt túsz később el is jegyezte magát az egyik bűnözővel.

Előfordul, hogy a fenyegetett, kiszolgáltatott helyzetben lévő túszok, ha egy cseppnyi kedvességet, törődést kapnak támadóiktól, akkor elutasítás helyett empátiával fordulnak feléjük és védeni kezdik őket. Ezt a jelenséget nevezzük Stockholm-szindrómának, mely nem csak bűnözők és áldozataik közt alakulhat ki, de zsarnok apa és bántalmazott családtagok, valamint börtönőrök és rabok között is. Amerikai adatok szerint az áldozatok 27%-a érez a szindrómához hasonló tüneteket fogvatartása alatt.

A Stockholm-szindróma magyarázata

Az ehhez hasonló, pszichésen megterhelő helyzetekben szokatlan lelki folyamatok zajlanak le. Ha a rettegésben tartott áldozat egy kis figyelmet, felületes kedvességet kap fogvatartójától, akkor elkezd reménykedni abban, hogy van esélye a menekülésre. A túlélés érdekében megpróbál mindenben megfelelni a fogvatartó elvárásainak, de ezt csak úgy tudja megtenni, ha belehelyezkedik a támadó szerepébe, az ő nézőpontjából vizsgálja a helyzetet. Az azonosulás olyan jól sikerülhet, hogy az áldozat megpróbálja felmenteni a felelősség alól a bűnözőt, és megpróbálja meggyőzni magát arról, hogy tulajdonképpen ő egy jó emberrel áll szemben, akinek megvan az oka arra, hogy így viselkedik.

Extrém esetben a túsz úgy érezheti, hogy a támadó a körümények áldozata és ő a viselkedésével megnehezíti ennek a jóravaló embernek a helyzetét, tehát megérdemli a büntetést. A lezajló lelki folyamatok következtében az áldozat gyűlöli az őt megmenteni szándékozó rendőrséget vagy családtagokat és megpróbál megakadályozni minden olyan kísérletet, ami a kimentésére irányul. A fogvatartott ilyenkor jobban ragaszkodik a rossz, de biztos helyzethez, mint az utána következő bizonytalansághoz.

Ezeknek a kívülálló számára érthetetlen cselekedeteknek egyetlen mozgatórugója van: az áldozat megpróbál mindent megtenni, hogy túlélje az életére veszélyes helyzetet, így ösztönösen, tudattalanul úgy viselkedik, hogy a fogvatartója ne akarja elvenni az életét. Engedelmeskedik mindenben, támogatja az erőszaktevőt, keresi benne a jót, a szeretnivalót, hálás neki minden napért, amit életben tölthet. Rettegésben tartott, gyakran bántalmazott nőknél figyelték meg, hogy felmentik a férjüket az erőszakos magatartás alól, és az utolsó pillanatig azt gondolják, hogy szerelmük erejével meg tudják oldani a problémát.

Híres Stockholm-szindrómás

Natascha Maria Kampusch osztrák televíziós műsorvezető. Leginkább arról ismert, hogy tízéves korában Wolfgang Přiklopil elrabolta, és pincéjében nyolc évig fogva tartotta. Kampusch 2006. augusztus 23‑án megszökött a fogságból.

Ha szüksége van Budapesten pszichológus segítségére, jelentkezzen egy pszichológus szakembernél. Nálunk több kiváló, első osztályú budapesti pszichológus képes segíteni Önnek. Keressen fel bennünket Budapesten.

Rendkívül magasan képzett, tapasztalt budapesti pszichológusok várják. (pszichológus Budapest) Budapesti pszichológiai rendelőnk várja a gyógyulni vágyókat.

Abban az esetben, ha pszichológus Budapest térségében, keressen bennünket bizalommal. Pszichológiai rendelő Budapest.

skultetiszabo.hu

Pszichológiai rendelő Budapest.