Az emberek többsége igyekszik kézben tartani az életét, mégis időnként kicsúszik a kontroll az irányítása alól. Előfordulnak váratlan események, krízisek, létre jöhetnek átmeneti állapotok melyekre a jelenlegi kényelmes élet folyamán nem készül fel senki. Másrészt az életkorral járó és beköszönő természetes időszakok is zavarokat, gondokat okozhatnak, ezeket összefoglaló formában életviteli gondok-nak nevezzük.

Önmagában a család bővülése illetve családtag elvesztése, pályakezdés, iskolaváltás, tinédzserkor, válás, munkahely váltás valamint egyéb lelkileg megterhelő helyzet komoly igénybevételnek teszi ki az emberek lelkét, súlyosabb esetben kétségbeeséssel járó válságot okoznak. Ilyenkor vagy ennek megelőzésére érdemes pszichológushoz fordulni.

Tendencia

Problémás élethelyzetek mindig előfordulhatnak (életviteli gondok) illetve elő is fordulnak. Mindegyik más, más kezelési, feloldási formát igényel. Érdemes tájékozódni ezekről és a megoldási lehetőségekről egyaránt. Időnként már az is támpont, ha valaki nem érzi jól magát a bőrében. Mindig van választási lehetőség, aminek érdemes megismerni a következményeit is. Előfordul, hogy az érdekeinket kell ütköztetni másokéval és érdemes a racionális lehetőségek közül választani.

Előfordulhatnak olyan bonyolult szituációk is, melyben nehéz vagy lehetetlen megkülönböztetni a helyes és a helytelen megoldásokat, bármelyik lehetőség kiválasztása veszteséggel vagy kielégületlenséggel jár. Van, amikor a racionalitás az érzelmi vakság, elfogultság miatt láthatatlan esetleg nem szimpatikus vagy olyan heves érzelmi reakciók kísérnek egy konfliktust, ami már valakinek a testi épségét veszélyezteti. Időnként akkora feszültséget él át az érintett, hogy nem érti konkrétan mi történik körülötte, mire vágyik, mi okoz neki örömöt. Az ember időnként érzelmei és irreális vágyai foglyává válik úgy, hogy fogalma sincs az egészről.

Beavatkozás

A pszichológus képes segítségére lenni munkahelyi konfliktusait illetőleg, enyhíteni vagy megszüntetni a lelki egyensúlyvesztést, bizonytalanságot.  Segítségével megváltoztathatja élethelyzetét, orvosolhatja családi gondjait, túljuthat lélektani válságain. Mindenképpen érdemes szakemberhez fordulni amennyiben hosszú vagy hosszabb ideje fennálló életviteli problémája, lelki konfliktusa van. Ezek nyugtalanítják, zavarják, elterelik a figyelmét az igazán fontos dolgokról.

Az életvezetési tanácsadás több fázisból tevődik össze. Első alkalommal tisztázni fogják a konfliktus tüneteit illetve megpróbálják megfejteni annak mibenlétét. Ez tulajdonképpen egy ismerkedési, felmérési fázis. Ilyenkor a felek azt is eldöntik magukban, hogy tudnak-e együtt dolgozni. Amennyiben tudnak, folytatódik a probléma körülhatárolása a személyiség feltérképezése. Minden alkat másképp viszonyul ugyan ahhoz a helyzethez, így a szakembernek valamelyest meg kell ismernie a páciensét ahhoz, hogy rá tudja irányítani a figyelmét a fontos dolgokra. Például, vannak helyzetek, konfliktusok, amikor a feszültség gyökere nem az agresszorban, hanem a szenvedőben gyökerezik.

Segítség az életviteli gondok megoldásában

Az önfeltárás már önmagában is feszültség csökkentő tényező lehet, gondoljunk a gyónás évszázados hagyományára, valamint az önfeltárási folyamat elvezet a saját érzelmi reakciók egyre mélyebb megértéséhez. Ez eredményezi a helyzet reálisabb, racionálisabb értékelését, a döntések támogatásához. A kliens az önismeret útján is lép előre, ami kedvező változásokat képes elindítani személyisége tekintetében.  Következő fázis a célok kitűzése, melynek   elengedhetetlen kritériuma a vágyak és a racionális valóság elkülönítése. Nem mindegy milyen képességekkel rendelkezik, ennek tükrében milyen lehetőségek állnak rendelkezésre. Csak reális célokat-, vágyakat érdemes kergetni.

Végső fázisban a célok eléréséhez szükséges feladatok megvalósítása következik, azaz az ehhez fontos képességeket kell felszínre hozni. Ilyenek lehetnek például: a problémás helyzetek korai felismerése, konfliktuskezelés, kommunikációs fogások, önnyugtató fogások, önelemzés, stb.

Amennyiben szüksége van segítségre életviteli gondjai megoldásában, forduljon bizalommal egy jó pszichológushoz Budapesten.

https://skultetiszabo.hu/

Pszichológiai rendelő Budapest.