A tragédiák senkit sem kerülnek el, szerves részét képezik az életnek. Ami egyszer él, az meg is fog halni. Mégis szeretünk abban a hitben élni, hogy tragédiák csak másokkal történhetnek, vagy a végletekig odázni ezt a helyzetet. Hozzátartozóink halála, szerelmek és kapcsolatok vége, házi kedvencünk elpusztulása, az egészségünket, életünket fenyegető betegség, munkanélküliség mind beletartozik a veszteség élménybe. Ezek mind olyan helyzetek, amellyel valószínűleg szembe kell néznünk életünk során többször is. Az egyik legkínzóbb ezek közül az, amikor egy családtagunkat veszítjük el.
Gyászfeldolgozás folyamata – A gyász szakaszai
A lélektan több szakaszelmélettel is megkísérelte leírni a gyászmunka folyamatát. Ezek közül a legismertebb talán Elisabeth Kübler-Ross szakaszelmélete miszerint az elutasítás, a düh, az alkudozás, a depresszió és a belenyugvás egymásra épülő fázisai követik egymást. Minden gyászmunka és minden gyászoló egyedi és megismételhetetlen. Ha gyászolóként elveszettnek érezzük magunkat, és kapaszkodót szeretnénk, hogy megértsük, mi történik most éppen bennünk, akkor lehet, hogy megnyugtató pszichológus segítségét kérni.
Megküzdeni a hiánnyal
A bennünket érő nehéz helyzetek jó részében világosan tudjuk, mit kell tennünk ahhoz, hogy kikerüljünk a annak hatása alól. A gyászfeldolgozás ehhez képest merőben más. Itt nincs kivel, nincs mivel megküzdeni. Akit elveszítettünk, nem tudja visszahozni semmi. Ehhez a megváltozott élethelyzethez kell alkalmazkodnunk. Tartósan átalakult körülmények között kell újból megtalálnunk a helyünket, helyreállítani belső egyensúlyunkat.
Átélni a gyászt
A temetés lezajlásával a gyászoló a hétköznapokban kénytelen lépten-nyomon szembesülni a hozzátartozó hiányával. Gondolatai, érzelmei, álmai gyakran az elhunyt körül forognak. Van, akit emészt a bűntudat, ezerszer végigfuttatja magában, mi az, amit másképp kellett volna csinálnia. Bocsánatot kérne, de már nincs kitől. Vagy azon dühöng, ha ezt és ezt a kórházat választotta volna, a családtagja még mindig élne. Hangulatok és érzések akár órákon belül változhatnak bennük ilyenkor. A gyászoló nem tehet mást, mint végigjárja ezt a kíméletlen érzelmi hullámvasutat, és követi azt, amit éppen jólesik neki. Ezek időnként egymással szöges ellentétben álló dolgok is lehetnek. Van, hogy otthon érezzük magunkat biztonságban, jólesik hazamenni, és sírni, máskor épphogy emberek közé kívánkozunk. Ez teljesen természetes jelenség.
Gyakran a környezet is ludas abban, ha a gyászfeldolgozás megreked. Ahogyan az idő halad, sok gyászoló körül egyfajta vákuum, légüres tér alakul ki. A környezet nem kérdez: vagy tapintatból vagy azért, mert azt gondolják, már biztosan túl van ezen, hiszen jól van, éli az életét. A gyászoló szemszögéből ellenkezőleg néz ki, attól tarthat, hogy azt feltételezik, már túlkerült a szomorúságon vagy éppen azt, terhet jelent, ha szóba kerül az elhunyt.
Társas támogatás a gyászfeldolgozásban
Bármilyen fájdalmas is a veszteség megélése, fontos leszögezni, hogy a gyászfeldolgozás alapvetően egy természetes folyamat. A gyászolónak elsősorban a saját környezetéből jövő támogatásra van szüksége. Fontos, hogy családtagokkal, barátokkal lehessen beszélgetni a saját érzéseiről és az elhunyttal való kapcsolatról. A gyászolók ismerősökkel, a család tagjaival találkozva arra kényszerülnek, hogy újból és újból elmeséljék, mi történt, hogy történt. Jelentheti ez az elhunyt életének utolsó szakaszát, betegségének történetét, vagy hirtelen halál esetén azt az egy napot, amikor minden megváltozott. Ezek a beszélgetések nagy szerepet töltenek be a gyászfeldolgozásban. Az új élethelyzethez való alkalmazkodást segítik elő. Végül az elhunyttal való kapcsolat helyére az emlékezés áll.
Érzéketlenül
Minél nagyobb megrázkódtatás éri az embert, a lélek működése annál inkább ellentmond a formál logika szabályainak. Váratlanul jön a hír, hogy valaki meghalt, de az is lehet, hogy számítunk rá, mégis hihetetlen, felfoghatatlan és megoldhatatlan a helyzet. Először fel sem fogjuk, vagy éppen tagadjuk legbelül ami történt. “Hihetetlen!” – hebegjük döbbenten. Gyakran a sokk és a tagadás képezi a gyászfeldolgozás legelső lépcsőfokát. A gyász kezdeti szakaszában is megélhet az ember intenzív érzéseket. Ezek ekkor még olyan testi-lelki állapotba ágyazottan jelennek meg, amit a szakma stresszreakciónak hív. Egy hozzátartozó halálakor a temetés megszervezése annyi elintéznivalót ad, hogy szinte nincs is idő azon gondolkozni, miként érezi magát a gyászoló. Csak teszi a dolgát, mint egy robot, miközben belül valahol máshol van – maga sem tudja, hol.
Újrakezdeni
Az űrt, amit az elhunyt maga után hagy, nem tudja betölteni senki és semmi. Nehéz ezzel mit kezdeni. Az a rengeteg feszültség, ami ilyenkor az emberben kering, gyakran csak úgy élhető túl, ha aktív tevékenységekkel (is) elfoglalja magát, tereli a gondolatait. Sokan érzik, hogy muszáj csinálniuk valamit, különben felrobbannak. Van, aki nyugdíj mellett újból dolgozni kezd, más felnőtt fejjel iratkozik be az egyetemre vagy szerez másoddiplomát. Sok embert pedig azért érint meg a változás szele, mert a gyászmunka során átértékelődik benne, mi az, ami igazán fontos, és mi nem. Ez jó esetben azt is jelenti, hogy a meghitt, teherbíró emberi kapcsolatok felértékelődnek, és a veszteséget megélt ember tud új ismeretségeket kötni, régi barátságokat felújítani, megerősíteni. Bármilyen hihetetlen, gyakran a gyásszal járó óriási fájdalom nyit utat valami újnak, s ezzel a belső fejlődésünknek.
További videó a témában: Gyászmunka
Amennyiben szüksége van segítségre a gyászfeldolgozásban, forduljon bizalommal egy budapesti pszichológus hoz. Pszichológiai rendelő Budapest.
Pszichológiai rendelő Budapest.